A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat is részt vesz a Mátrai Erőmű átalakítását megalapozó 9 éves projektben

Elkezdődött a Mátrai Erőmű kilenc évig tartó átalakítása, a vállalat karbonfüggetlenségét célzó és a bányaterületek rekultivációjára, energiahatékonysági, valamint a regionális zöld közlekedési megoldások népszerűsítésére is kiterjedő átmenet azonban a jelenlegi munkahelyeket nem veszélyeztetheti – jelentette ki az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, valamint az innovációs és technológiai miniszter.

Tájékoztatásuk szerint a két tárcavezető a térség országgyűlési képviselőivel és szakszervezeti vezetőkkel folytatott megbeszéléseket a Mátrai Erőműben.

Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a találkozón elmondta: az ITM és az Európai Unió illetékes végrehajtó ügynöksége decemberben aláírta azt az 5,2 milliárd forint összköltségvetésű támogatási szerződést, amely a Nemzeti Energia és Klímaterv végrehajtását, valamint a Mátrai Erőmű fenntartható és igazságos átmenetét segítő "LIFE-IP North-HU-Trans" projekt végrehajtását rögzíti.

A LIFE-IP North-HU-Trans projekt megvalósítására létrejött, több mint 20 tagból álló együttműködésben a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat is fontos szerepet vállal az elkövetkező 9 évben. Az MBFSZ a projekt első szakaszában – több együttműködő partnerrel közösen – a szénkivezetés környezeti és társadalmi hatásait fogja vizsgálni, továbbá nemzetközi disszeminációs feladatokat is el fog látni. Ezt követően, egészen a projekt végéig feladata lesz az átalakulás környezeti hatásainak monitorozása is.

A térség meghatározó energetikai létesítményének komplex átalakítási folyamatát környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból is vizsgáló szemléletmód az egész projektre, így az MBFSZ által megvalósítandó feladatokra is jellemző. Ennek eredményeként az MBFSZ különböző szervezeti egységei, a Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztály, illetve a Bányászati és Gázipari Főosztály együttműködésben valósítja meg a projektfeladatokat.

Az átalakulásról szóló sajtóközlemény a következő linken érhető el.

magyar